Akciók

VIP kártya >
Slim Fitt napok >
Karácsonyi meglepetés >
Ajándékutalvány >

Kedves Vendégeink!

Az esztendő vége felé az év utolsó hónapjában nagyobb figyelemmel fordulunk egymás felé. Az ünnep előtti teendők azonban nagy terhet rónak ránk. A munka, a család a sürgés-forgás sok energiánkat emészti fel. Mindamellett mikor úgy érezzük türelmünk véges, gondoljunk azokra akikért dolgozunk, akikért sürgünk-forgunk. A család, a barátok, a rokonok, az ismerősök mellett jusson időnk magunkra is. A SLIM FITT Szalonban csapatunk azzal a figyelemmel fordul Ön felé, mely segíti hétköznapjait és ünnepnapjait kiegyensúlyozottabban megélni.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!

Török Csilla, Szalonvezető

SLIM FITT VIP kártya
Szeretettel emlékeztetjük minden kedves Vendégünket, hogy Szalonunk bevezette a VIP kártyát. Ha Ön már legalább három bérletet vásárolt nálunk (összeghatártól függetlenül) és még nem vette át VIP kártyáját, mielőbb éljen ezzel a lehetőséggel. VIP kártyával rendelkező vendégeink havonta egy alkalommal ingyenesen vehetnek részt választásuk szerint Alpha Chapsula, LPG, Ultratone vagy Dr. Life Hullámmasszázs kezeléseinken. A karácsonyi ünnepeket megelőző jövés-menés közben Önnek is jólesik egy kis kényeztetés, várjuk szeretettel.

Karácsonyi Akció
Ha decemberben választ szolgáltatásaink közül, a vásárlás összegének 20%-át visszatérítjük Önnek ajándékutalvány formájában. Szépüljön nálunk az Ünnepekre és lepje meg szeretteit az ajándékba kapott SLIM FITT ajándékutalvánnyal.

Kiskarácsony, Nagykarácsony

Karácsony idején a keresztény és a pogány hagyományok jól megfértek egymás mellett. Az ételek közül a bab, lencse, borsó, a mák a bőséget jelentette, így került az asztalokra a mákos guba, a mákos kalács. A diót mindenféle rontás ellen ették, mondhatnánk, hogy szinte divatja volt a dióevésnek karácsony körül. A mézes sült alma az öröm és egészség forrása. A palócok az almát annyi szeletre vágták, ahány családtag volt, s mindenki evett belőle, ami egymás segítését jelentette. Szinte minden háznál sütöttek mézeskalácsot is.

Az ünnepi asztalon a halnak is fontos a szerepe, mert a keresztény kultúrában Jézust szimbolizálja. Az ógörög nyelvben a Jézus Krisztus, Isten fia, Megváltó szavak kezdőbetűi egymás mellé téve így hangzanak: ichthisz, ami halat jelent. Több bibliai történetet is eszünkbe juttathat még a hal, s Jézus tanítványai közül Péter és testvére, András is halászok voltak. Magyar népi hagyomány szerint a halpikkely gazdagságot, bőséget jelöl.

Karácsonyra készülve a háziasszonyok arra is gondoljanak, hogy családjuk az ünnepek alatt nem egy megfáradt, elgyötört nőt akar látni a fenyőfa mellett.
Osszuk meg az előkészületek feladatait, vonjuk be a terítés, díszítés munkálataiba párunkat és a gyerekeket! Személyes példák alapján állítjuk, hogy szívesen készítenek számítógéppel vagy kézzel rajzolt karácsonyi étlapot, amit el is tehetünk emlékbe. Ha fehér szalvétát veszünk, akkor azt saját ízlésük szerint kiszínezhetik. Így ráéreznek a készülődés örömére. Hangulatossá varázsolhatjuk az ünnepi asztalt adventi koszorúval, gyertyákkal, saját készítésű díszekkel.

Sokkal több örömet okoznak, mint az üzletben vásároltak. Használhatunk borostyánt, fagyöngyöt, fenyőgallyat, szalagokat. Engedjük szabadon fantáziánkat! Kicsi és nagy, fehér és színes gyertyákkal, mécsesekkel ilyenkor az egész lakást meghitté tehetjük.

Ünnepi menüsor egészségesen

Olyan ételeket ajánlunk most, amelyekben a hagyomány és az egészséges elkészítési mód együtt jelentkezik.

• vadgombás krémleves
• szegedi halászlé
• párolt vagy grillezett lazac hollandi mártással, párolt spárgával
• töltött süllő
• csokoládés szuflé

Vadgombás krémleves

Lehet csak laska- vagy csiperkegombát is használni, de akkor lesz igazán finom az íze, ha a már nálunk is kapható mirelit vadgomba keverékből is adunk a levesünkhöz egy marokkal. Egy fej hagymát apróra vágunk, s nagyon kevés olajon dinszteljük.

A felszeletelt és kiolvasztott gombát is hozzáadjuk, mert az íze a párolással jön ki igazán. Először levet ereszt, ezért addig pároljuk, amíg ez elfő. Ekkor borsozzuk, egy kis petrezselyemzölddel és egy evőkanál liszttel megszórjuk. Néhány percig kevergetjük még, aztán felöntjük kevés vízzel. Simára keverjük, s az egészet jól összeturmixoljuk. Visszahelyezzük a tűzre és felöntjük sovány tejszínnel, amibe, ha nem lenne elég sűrű a levesünk, még elkeverünk egy-két kávéskanál étkezési keményítőt is.

Ízlés szerint sózzuk a levesünket, és tálalás előtt megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel. Pirított zsemlekocka illik hozzá.

Szegedi halászlé

Hozzávalók:
1 db 1-1,2 kg-os ponty, ha van rá módunk, akkor 2-3 apróhal vagy halfej és farok, 2 nagy fej hagyma, 2 zöldpaprika, 2 paradicsom, 1-2 kanál pirospaprika, cseresznyepaprika, só.

Elkészítés:
A halat megtisztítjuk, alaposan megmossuk, a fejét-farkát, uszonyát, bőrét félretesszük. A húst a gerinc mellől lefejtjük, jól bevagdaljuk, enyhén besózzuk és félretesszük. A fejet és a farkat a megtisztított, megmosott apróhalakkal együtt annyi vízzel öntjük le, hogy ellepje, beletesszük a megtisztított, felkarikázott hagymát, és óvatosan megsózzuk, mivel a húst is besóztuk már. Fedő alatt lassú tűzön addig forraljuk, amíg a hús teljesen lefő a csontokról.
Nagyobb lyukú szűrőn átszűrjük, jól kinyomkodjuk a levét.

Csak az passzírozza, aki a sűrű halászlevet szereti. Felforraljuk az átszűrt levet, elkeverjük benne a pirospaprikát, hozzáadjuk a kicsumázott, karikára vágott zöldpaprikát, a gerezdekre vágott paradicsomot, egy körömnyi cseresznyepaprikát és a besózott haldarabokat.
Lassú forralással, csak rázogatva a lábast, további 10-15 percig főzzük.

Forrón tálaljuk, finom, friss, esetleg otthon sütött kenyérrel.

Párolt vagy grillezett lazac hollandi mártással

A lazac az angol királyi család egyik kedvence, szakácsuk párolva készíti el. Ezt az összeállítást, s elkészítését ő mutatta be. Nálunk is lehet kapni vadlazacot, ezt ajánljuk, mert húsa sovány, íze remek. Fehérbor, víz és kevés borecet keverékébe babérlevelet teszünk, valamint felkarikázott sárgarépát és hagymát. Tíz percig lassú tűzön főzzük ezt a levet, majd beletesszük a lazacszeleteket, és 8 percig pároljuk fedő alatt. A lé csak kevés legyen, a szeletek egyharmadáig érjen. Óvatosan emeljük ki a kész halat a léből.

Mártás
A hollandi mártáshoz kevés száraz fehérbor és egy kis borecet keverékébe babérlevelet teszünk, s addig forraljuk, míg egy evőkanálnyi marad belőle. Ha már kihűlt, akkor négy tojás sárgájához hozzáadjuk és gőz fölött sűrűre keverjük, miközben egy-két kisebb kocka vajat is hozzáadunk. Citromlével, sóval, borssal ízesítjük.

Köret
A spárgát kevés vajon, fedő alatt puhára pároljuk. Ha nem kapunk spárgát, akkor más zöldséget is használhatunk. Egyforma nagyságú, kerek burgonyákat egészben, fedő alatt kevés vajon puhára párolunk. Ha szükséges, egy-egy kanál vizet is adunk hozzá. Tálaláskor petrezselyemzölddel, vagy apróra vágott metélőhagymával megszórjuk.

Grillezve
Ha valaki idegenkedik a párolástól, akkor a lazacszeleteket sózza be, borsozza meg és dörzsölje be fűszeres olajjal. Egy-két kanál olívaolajban keverjen el apróra vágott metélőhagymát és kaprot. Ezzel a páccal dörzsölje be a halat, majd összesen 6-8 percig grillezze, közben fele időben fordítsa meg a szeleteket.

Töltött süllő

Egy régi recept 1892-ből Zilahy Ágnes méltán híressé vált szakácskönyvéből a süllőt töltve ajánljuk. Két kilós süllőt az alábbi töltelékkel töltünk meg. Négy darab szardellát apróra összevagdalunk, apróra vágott zöldpetrezselyemmel, egy fej apróra vágott hagymával és kevés vajjal elkeverjük, ízesítjük sóval, borssal. Ezzel a keverékkel jól bekenjük a hal belsejét. Egy tepsit kikenünk vajjal, megszórjuk liszttel, s a halat hátával felfelé beletesszük. A külsejét is bekenjük vajjal. A sütőben "csendesen" sütjük, ami az olvasatunkban közepesre állított fokozatot jelent. Közben néhányszor meglocsoljuk a szaftjával. Citromszeletekkel tálaljuk. Az előzőleg leírt hollandi mártás ehhez is jól illik, és a vajon párolt burgonya is.


Csokoládé szuflé

Hozzávalók:
12,5 margarin, 20 dkg étcsoki, 4 tojás, 12,5 porcukor, 6 dkg liszt

Elkészítés:
A sütőt 150 fokra előmelegítjük. A margarint és a csokit mikróban felolvasztjuk. Ha kihűlt, akkor a 4 tojás sárgáját hozzákeverjük. A liszthez hozzáadjuk a porcukrot, majd ezt a csokis masszához öntjük. Simára dolgozzuk.

A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, s óvatosan a csokis tésztába keverjük. A kész szuflémasszát kis formákba öntjük, de csak egyharmadig. Egy tepsibe annyi forró vizet öntünk, hogy a formákat egyharmadukig lepje csak el. Körülbelül 15 perc alatt kész a szuflé. Nem szabad szárazra sütni, a franciák, akik feltalálták ezt a desszertet, lágyra hagyják a közepét.

Csak egy bánata van, frissen kell tálalni, de tutira elfogy az utolsó morzsáig.


Kellemes ünnepeket és jó étvágyat kívánunk!

SLIM FITT ALAKFORMÁLÓ ÉS WELLNESS SZALON
1165 Budapest, Veres Péter út 110. (Mátyásföld repülőtér, HÉV megálló). Bejelentkezés, információ: (+3630) 828-5184. www.slimfitt.hu

 
Amennyiben a jövőben nem kívánja megkapni hírlevelünket kattintson IDE.